Hogyan lettem mesemondó?
Ahogyan kezdődött
Mindig is szerettem történeteket olvasni, és a kedvenceimet elmesélni, bár eleinte szinte féltem beleereszkedni a "mesemondó hang"-ba. De mégis, kedves történeteim hosszú ideig kísértek, nemcsak olvasva, hanem szavakban is. Hosszú ideig bánatom volt, hogy bárdok ma már nem léteznek, nincs ilyen foglalkozás. Az írás is jó, de az más – nem közvetlenül kapcsolódik az olvasóhoz.
Aztán egy nap – szerencsés véletlenek, ismerősök és az internet bugyrainak hála – kiderült, hogy de még mennyire hogy van. Vannak mesemondók a világ minden táján, sőt! Ebből akár meg is lehet élni. Rögtön elfogott a lelkesedés, és belevetettem magam a keresgélésbe: mit csinál egy mesemondó? Nagy segedelmemre volt Zalka Csenge Virág: Mesemondók márpedig vannak! című kötete, amelyet azonmód megszereztem. Ezt elolvasva már volt róla fogalmam, mi minden áll előttem... hiszen ez egy létező foglalkozás, annak minden csínjával-bínjával.
Mert mit is csinál egy mesemondó?
Történeteket gyűjt, számolatlanul. Népmesét, más népek meséit, irodalmi történeteket, történelmi sztorikat, tréfát történeteket, állatmeséket, mindent. Könyvtárban, interneten, minden lehető forrásból.
Az őt megérintő történeteket aztán szépen megtanulja, ilyen, olyan, amolyan módszerrel, kategorizálja szép módszeresen, mert muszáj rendnek lenni.
Aztán fellépéseket szervez magának, tudatja a világgal: itt vagyok, ragyogok, hadd meséljek nektek!
Azt is el kell mesélni, hogy a mesemondó – angolul a storyteller még kifejezőbb – nemcsak a gyerekeknek való, sőt, a legtöbb mese felnőtt közegben alakult ki.
Jelenleg ugyan főállásban anya vagyok a másfél éves kisfiam mellett. Ez rengeteg gyakorlási lehetőséget biztosít itthon, ám a fellépéseket annál jobban meg kell szervezni. Így hát koncentrálom erőimet, mert most már biztosan tudom:
az elmúlt harmincegy évben ezt kerestem, ezt a hivatást. Pontosan ezt.
Hogy megosszak, hogy elvarázsoljak, hogy tanítsak, didaxis és katedra nélkül, hogy gyógyítsak és kapcsolatot teremtsek másokkal, közvetlenül, és egyúttal a történeteken keresztül. Mert a mesék végtelen kikristályosodott bölcsességet rejtenek magukba. A mi feladatunk nem a kibontás – csak az átadás. A történet maga gyógyít és éltet a hallgatóság lelkében.
Mindig is szerettem történeteket olvasni, és a kedvenceimet elmesélni, bár eleinte szinte féltem beleereszkedni a "mesemondó hang"-ba. De mégis, kedves történeteim hosszú ideig kísértek, nemcsak olvasva, hanem szavakban is. Hosszú ideig bánatom volt, hogy bárdok ma már nem léteznek, nincs ilyen foglalkozás. Az írás is jó, de az más – nem közvetlenül kapcsolódik az olvasóhoz.
Aztán egy nap – szerencsés véletlenek, ismerősök és az internet bugyrainak hála – kiderült, hogy de még mennyire hogy van. Vannak mesemondók a világ minden táján, sőt! Ebből akár meg is lehet élni. Rögtön elfogott a lelkesedés, és belevetettem magam a keresgélésbe: mit csinál egy mesemondó? Nagy segedelmemre volt Zalka Csenge Virág: Mesemondók márpedig vannak! című kötete, amelyet azonmód megszereztem. Ezt elolvasva már volt róla fogalmam, mi minden áll előttem... hiszen ez egy létező foglalkozás, annak minden csínjával-bínjával.
Mert mit is csinál egy mesemondó?
Történeteket gyűjt, számolatlanul. Népmesét, más népek meséit, irodalmi történeteket, történelmi sztorikat, tréfát történeteket, állatmeséket, mindent. Könyvtárban, interneten, minden lehető forrásból.
Az őt megérintő történeteket aztán szépen megtanulja, ilyen, olyan, amolyan módszerrel, kategorizálja szép módszeresen, mert muszáj rendnek lenni.
Aztán fellépéseket szervez magának, tudatja a világgal: itt vagyok, ragyogok, hadd meséljek nektek!
Azt is el kell mesélni, hogy a mesemondó – angolul a storyteller még kifejezőbb – nemcsak a gyerekeknek való, sőt, a legtöbb mese felnőtt közegben alakult ki.
Jelenleg ugyan főállásban anya vagyok a másfél éves kisfiam mellett. Ez rengeteg gyakorlási lehetőséget biztosít itthon, ám a fellépéseket annál jobban meg kell szervezni. Így hát koncentrálom erőimet, mert most már biztosan tudom:
az elmúlt harmincegy évben ezt kerestem, ezt a hivatást. Pontosan ezt.
Hogy megosszak, hogy elvarázsoljak, hogy tanítsak, didaxis és katedra nélkül, hogy gyógyítsak és kapcsolatot teremtsek másokkal, közvetlenül, és egyúttal a történeteken keresztül. Mert a mesék végtelen kikristályosodott bölcsességet rejtenek magukba. A mi feladatunk nem a kibontás – csak az átadás. A történet maga gyógyít és éltet a hallgatóság lelkében.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése