Napos-holdas mesék

      Sokat tűnődtem azon, hogy mi a bajom a modern mesékkel, különösen a rajzfilmsorozatokkal, mint például Tűzoltó Sam , akiért Jakab nagyon odavolt, és egy egész évig tűzoltó-lázban égett. Vagy Bogyó és Babóca , ami ugyan bájos, egyszerű, rövid, tanulságos történetek, a gyerek hétköznapi világáról szóltak – mégis.     Egyrészt ugye egyértelmű, hogy a képernyőn való lógás függést okoz. A három-négy éves gyereknek meg sok mindenre van szüksége, de hosszú perceket-órákat tölteni képernyő előtt, és attól függésbe kerülni, na arra pont nem. A szülőknek sincs szükségük egy elvonási tünetektől ordító gyerekre. Amikor szép lassan életbe lépett a szabály, hogy nincs bármikor füttyre Tűzoltó Sam, akkor a hisztik is limitálódtak.       De ez még mindig csak a felszín. Mik a saját érzéseim és tapasztalataim?        A modern meséből sorozat kell (vagy legalábbis sorozatot csinálnak), mert nem elég egy, nem elég ugyanaz, mindig új kell – ez a felnőtt világ gondolkodása és tükörképe:

Jakab most múlt négy éves, és már nagyjából fél éve belelendültünk a mesékbe.  Életkorának megfelelően elsősorban a láncmeséket szereti, azoknak pedig egészen sokféle változata van.  Életkori sajátosság még, de hát ez minden gyerekre igaz, hogy egy mesét sokszor hallgat, és inkább meghallgatja minden este ugyanazt, vagy egymás után ugyanazt a mesét, mint hogy újat kérjen. És ez így van jól.  Mesemondóként sokat mesélek neki fejből, a klasszikus gyerekeknek való magyar népmeséket:  A kiskakas gyémánt félkrajcárjá t, a nyulacska harangocskájá t, és ide tartozik még, amikor kér valamiről mesét, én meg kitalálok valamit. Erről majd még fogok bővebben is írni, most csak annyit, hogy a hallgatóság mindig nagyon kreatívvá tesz, és már egy eredetmítoszt is írtam az ilyen kitalációk nyomán.  Van egy remek gyűjtemény, Bajzáth Mária készített egy sorozatot (mert sajnos az Icinke Picinke nincs meg), aminek az első kötete 0-4 éveseknek (és főleg három-négy éveseknek) szóló mesékkel

A fiam négy éves. A kedvenc meséje, majdhogynem az egyetlen, amit néz, a Magyar Népmesékből A kolbász, a béka és az egér című kis mese. Sokat gondolkodtam, hogy miért akarja újra meg újra megnézni, mert kicsit furcsának találtam. Nem mintha feladatom lenne kitalálni, és nem is fogok, de a magam számára most, hogy én is sokszor láttam, s egy kicsit tudatosan is eltöprengtem rajta, előderengett néhány dolog. Elöljáróban: nem véletlen, hogy egy mese a szájhagyomány útján ki tudja, milyen messzeségből elérkezett hozzánk. Másodszor: ha egy gyermek újra meg újra meg akarja nézni vagy hallgatni ugyanazt a mesét, akkor annak mondanivalója van a számára. A történet egyszerű: a kolbász, a béka és az egér barátságba kezdtek, és minden hónapban más főzött. A kolbász finomakat főzött, a többiek azonban ehetetlen rosszat. A béka aztán kifigyeli, hogy a kolbász hogy főz: (s a fiam mindannyiszor hangosan kacag ennél a résznél) BELEDOBJA MAGÁT A LEVESBE. Ahogy aztán a béka utánozni próbálja