Családi nap, MythOff, Workshopok

Mesélés

Volt júniusban Szegeden egy plébániai családi nap, ahol meséltem, és azért nem büszkélkedtem vele, mert sajnos a káosz erősebb volt nálam: fesztiválhangulat, jövő-menő emberek és gyerekek, éppen felfújódó légvár, nemigen működő mikrofon. Úgy éreztem magam, mint kezdő tanár koromban egy halom rakoncátlan kiskamasz előtt...

Viszont aki ott volt, az élvezte, és figyelmesen hallgatta a meséket. 

A kedvencem az volt, mikor az egyik fiú, kérdésemre, hogy mivel próbálják még a Koka teknőst feltörni, a lézerkardot javasolta. Hosszú tündérmesére viszont nem volt reális lehetőség, így észrevétlenül lecsaptam A férfivá változó lány meséjét egy kicsit rövidebbre.

Viszont kipróbáltam a hosszú útra induló uralkodó meséjét keretként, ahol mesét mesélnek neki, így rövidítve meg az út (látszólagos) hosszát, benne a Liu testvérekkel, gyerekkorom kedvenc túlélő-testvércsapatával. Volt még ezen kívül az eloszthatatlan Öt babgombóc, farkasszemnézéssel, valamint a Szélcsengettyű, mindkettő japán mese, ez utóbbi A kisgömböcre emlékeztet, csak sokkal bájosabb (és más irányból közelíti meg az eltűnés-témát). 

Volt aztán Mítoszok Csatája, ahol a steampunk jegyében nagyszerű estét csaptunk (Csenge beszámolója a linken) a Krak'n Townban, én Gilgamesnek a világ végére, Um-napistihez való útját meséltem, ahogy a halhatatlanságot próbálja felkutatni nagy gyászában. Itt mondjuk Gilgamest nem a Halál kopogtatja vállon a végén, mint a klasszikus népmesében, de a kígyó szépen megfosztja a megifjító fűtől. Így járt az emberiség, a neve azért így is fennmaradt. 

Workshopok – aktív tanulás

Nagy élmény volt még az elmúlt időszakban, hogy két mesemondó workshopon is részt vehettem. 

Az egyik áprilisban volt Bumberák Maja szervezésében, Storytelling and personal objects címen tartott egy négy órás workshopot Ivanir Sibylla Hasson, egy lenyűgöző személyiségű norvég mesemondó. Volt csoportösszerázó bemelegítő játék, és főleg mentális munka, sok, rajzzal, és elképesztő mélységű párbeszédekkel és megosztásokkal. Nagyon sokat tanultam magamról is, a történetmondásról is, és erről a határterületről – olyan volt, mintha történetek születésénél bábáskodnék. És tényleg. Páratlan élmény volt az egész, az első perctől az utolsóig. 

A másik workshopot Danielle Bellone tartotta, Zalka Csenge meghívására, és a Budapest Pride kapcsán (is) a New Trad mesékről volt szó: Az elfogadás meséi címmel – részletes beszámoló Csenge blogján. Engem nagy örömmel töltött el, hogy nem vagyok egyedül azzal, hogy azt gondolom, én is a "nép" része vagyok (néprajzosként szintúgy, mint mesemondóként), és nem állt meg a népmesék születése a felgyűjtésük pillanatában, száz-százötven évvel ezelőtt, hanem én is megtehetem, hogy a hagyományos elemekből és szerkezettel létrehozhatok én is meséket – olyan témákról is, amelyek itt és most érdekesek számunkra, és számítanak. És hogy ezeket útjukra lehet bocsátani. És hogy még mindig könnyen megy az alkotás, akár mással együtt is. Danielle szintén elképesztő vitalitású és lenyűgöző egyéniségű ember – úgy tűnik, a mesemondás minden szinten életet ad. Nagyon hálás vagyok nekik (és a gyerekvigyázóknak), hogy részt vehettem ezeken, hogy hallhattam mesélni őket, hogy kicsit szívhattam a nemzetközi mesemondók életének levegőjéből.