Báli mesélés
A hétvégén Csákváron voltunk, a helyi plébániai közösség farsangi bálján.
Nagyon családias hangulatú, batyus buli volt, profin megszervezve: volt egy profi népi zenekar, táncház a kicsiknek, fánkevő verseny, táncház a nagyoknak, és persze: mesélés, olyan kihangosítással, amellyel tudtam használni a kezeimet is.
A kicsik táncháza után volt egy negyed órás mese a gyerekeknek, összegyűltek és letelepedtek a tánctéren, én meg eléjük ültem, és elmeséltem, hogyan szerezte meg Ananszi a meséket az égből. A legkisebbek révén áhítatos csend kevésbé, élet viszont annál inkább volt, viszont hatalmas köszönet kicsiknek és nagyoknak a figyelemért és az aktív részvételért. Ebben a mesében persze lehetett tippelni (honnan jönnek a mesék? Meseországból, természetesen), zümmögni a méhek befogásánál, sziszegni a kígyó átejtésénél, és kalimpálni, ha valakinek úgy tetszett, amikor Ananszi, a pók az ég és föld között mászkált, egy lábával mindig cipelve a hóna alatt valamit.
Azután egy széki és egy szatmári táncrend között került sor a felnőttek blokkjára, bár a nagyobb gyerekek nagy része még nem dőlt ki, így ők is figyeltek.
A szótlan királykisasszonyt meséltem először, két dilemma-betétmesével, ahol meg lehetett kérdezni a figyelmes hallgatókat, hogy mit gondolnak a kérdésről: Kié legyen a királylány? (azon kívül persze, hogy azé, akit ő választ). Másodjára a Gawain lovag feleséget szerez-történetet mondtam el, és ezúttal nem felejtettem el megkérdezni a közönséget, hogy ők mit gondolnak: Mire vágynak a nők igazán? (Külön örültem, hogy az uram a mese végére visszajött az akkor már alvó Jakabbal a hátán...)
Nagyon hálás és figyelmes hallgatóság volt, és a visszajelzések alapján is sikerült a mesemondó-varázslatnak működésbe lépnie.
Nagyon családias hangulatú, batyus buli volt, profin megszervezve: volt egy profi népi zenekar, táncház a kicsiknek, fánkevő verseny, táncház a nagyoknak, és persze: mesélés, olyan kihangosítással, amellyel tudtam használni a kezeimet is.
A kicsik táncháza után volt egy negyed órás mese a gyerekeknek, összegyűltek és letelepedtek a tánctéren, én meg eléjük ültem, és elmeséltem, hogyan szerezte meg Ananszi a meséket az égből. A legkisebbek révén áhítatos csend kevésbé, élet viszont annál inkább volt, viszont hatalmas köszönet kicsiknek és nagyoknak a figyelemért és az aktív részvételért. Ebben a mesében persze lehetett tippelni (honnan jönnek a mesék? Meseországból, természetesen), zümmögni a méhek befogásánál, sziszegni a kígyó átejtésénél, és kalimpálni, ha valakinek úgy tetszett, amikor Ananszi, a pók az ég és föld között mászkált, egy lábával mindig cipelve a hóna alatt valamit.
Azután egy széki és egy szatmári táncrend között került sor a felnőttek blokkjára, bár a nagyobb gyerekek nagy része még nem dőlt ki, így ők is figyeltek.
A szótlan királykisasszonyt meséltem először, két dilemma-betétmesével, ahol meg lehetett kérdezni a figyelmes hallgatókat, hogy mit gondolnak a kérdésről: Kié legyen a királylány? (azon kívül persze, hogy azé, akit ő választ). Másodjára a Gawain lovag feleséget szerez-történetet mondtam el, és ezúttal nem felejtettem el megkérdezni a közönséget, hogy ők mit gondolnak: Mire vágynak a nők igazán? (Külön örültem, hogy az uram a mese végére visszajött az akkor már alvó Jakabbal a hátán...)
Nagyon hálás és figyelmes hallgatóság volt, és a visszajelzések alapján is sikerült a mesemondó-varázslatnak működésbe lépnie.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése