Mesés retorika-klub

Ti tudtátok, hogy van egy nemzetközi szervezet, amelyik a szónoklással foglalkozik? Mert én is csak nemrég hallottam a Toastmastersről. Itt, Veszprémben is van egy klubuk, és december 4-én egy mese-tematikájú klubesten volt szerencsém fellépni.
Ez egy rendhagyó est volt, nem egészen olyan volt, mint máskor (én ebből persze semmit nem vettem észre). Az meglepett az elején, hogy bárki, aki felszólalt, kilépett a színpadra, ahol tapssal és kézfogással fogadták – végül is, kiállni mások elé beszélni akármilyen formában is bátorságot igényel.
Az est levezetője, Szilárd egy keretmesébe foglalta az elhangzó produkciókat, majd sorra kihívta a mesélőket, hogy a mesebeli országban (nem Szóképia, de valami hasonló nevű helyeken járva) elmondják a történeteiket. Elsőnek ő maga mesélte el igen látványosan, hogy hogyan hozta le Anansi, a pók a meséket a földre. Majd következett egy mulatságos Rátóti csikótojás; rájöttem, hogy ez igazi férfi-mese, és ha jól adják elő, akkor tényleg vicces tud lenni.
Én két mesével jöttem, eredetileg csak A varázsecset című kínai mesét hoztam volna (mely nagy kedvencem gyerekkorom óta Nemes Nagy Ágnes jóvoltából, aki Az aranyecset címmel félig verses meseregénynek is megírta). Egyébként volt is még Szegeden egy biciklim, melyet Szádelinek neveztem el, NNÁ főhőse nyomán, azóta valahol a Zalában koptatja az aszfaltot. Később, ahogy elemezgettem magamban, rájöttem, hogy ez a mese tulajdonképpen a majdnem-mindenhatóság-mesének egy olyan változata, amikor jó kezekben van a hatalom és az alkotó erő, és a zsarnokság sem tudja megtörni, sőt. Nagyon fontos mese.
Az estre végül utolsó pillanatban valaki nem tudott jönni, így kértek tőlem még egy mesét. Gyorsan kellett döntenem, így, mivel benne voltam már a Szávitriben, és amúgy is az egyik legkedvesebb történetem, azt meséltem el másodszor. Persze, mivel előzőleg fél órában meséltem, némileg kicsúsztam a tíz percből, de talán megbocsátották nekem.
Végezetül egy parádés mesemondást hallgattunk a makacs kiselefántról, aki nem akar kiselefánt lenni többet, mert megsértődött a családjára. Mindannyian el tudjuk képzelni, mi lesz a vége, ha egy elefánt gazella  vagy majom akar lenni...
A végén volt egy rögtönzős lehetőség is: az elején mindenki elmondta a neve mellé a kedvenc meséjét, most ezekből a meseszereplőkből kellett húzni, s annak a nevében rögtönözni, hogy a beteg/törött lábú mikulás helyett hogyan is oldaná meg az ajándékok kiszállítását... még én is jelentkeztem, és nagy szerencsémre a varázslót húztam, annak meg ugye mi sem könnyebb.

Összességében nagyon-nagyon hangulatos és barátságos este volt, remélem, lesz még folytatása. Legalább ezzel is egy kicsit reklámozzuk a meséket és a mesemondást.
Az egyik hallgató lány mondta nekem a végén, hogy teljesen belefeledkezett a mesébe, míg hallgatott – hát ennél szívet melengetőbbet régen hallottam. Már nem keltem fel hiába.

Íme, a meselátó szem. Remélem, a hallgatóknak nem volt ennyire ijesztő kinézetük mesehallgatás 
közben. 
Itt meg a csapat, akik voltunk.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mesterségek a mesékben

Találj ki mesét a gyermekednek!

Táncoló szélcsengettyű