Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2018

Cserkészportya, mesék kamaszoknak

Kép
Helybe jött egy ismerős cserkészvezető a roverjaival. Nosztalgikus hangulatba kerültem, ugyanis a saját régi iskolám óriási, ezer férőhelyes tornatermében voltunk, mintegy huszan. Ebéd után, kissé elpilledve. A téma alapvetően a felnőtté válás és a közösség volt, ehhez képest persze elég sok mese előkerült, mert elhangzott az az óvatlan mondat a szervező lányka részéről, hogy lehet provokatív is a téma. Ennek megfelelően a legénnyé vált lány meséjének egyik számomra kedves verziójával kezdtem, Egy apának kilencedik lánya, drávamenti népmese Hideg András mesemondótól. Nagyon jó a stílusa, és nagyon mókás tud lenni, később pedig alkalmunk nyílt kicsit beszélgetni a nemi identitásokról is, vagy legalábbis óvatosan érintettük a témát. Azon meglepődtek, mikor közöltem, hogy nem én találtam ki, hanem ez egy létező mesetípus - és jelenség.  Utána következett Gawain lovag és Lady Ragnell története. Itt már tudtak egy kicsit hozzászólni, mert felébredtek a kajakómából: mire is vágyik egy n