Napos-holdas mesék

 Egy remek nemzetközi mesemondó kezdeményezés készült nemrég: Storyflix . Vagyis egy csatorna, ahol élőszavas meséket mesélnek mesélők.  Több körben van a mesék "kibocsátása": az első körben (Old roots - New roots) hét mesét mesélnek hét nyelven - vagyis össze lehet szorozni, hogy mennyi mese van csak így az elejére.  A második körben (New Beginnings) már én is szerepelek: A halhatatlanságra vágyó királyfi meséjét mesélem el, kattintsatok csak ide bátran.  Ebben a körben csak én mesélek magyar nyelven - hiszen minden egyes körnek más a tematikája, felépítése.  Annak idején a Steampunk MythOffon Gilgames történetének egy részletét meséltem el, ha középiskolában nem is, később annál jobban megragadott a történet: az ember örök vágya a halhatatlanságra. Ez a vágy olyan mélyen gyökerezik bennünk, mint maga az élet, és a világ sok csodálatos dolgot köszönhet neki. Például ezeket a történeteket.  És bár a magyar verzió az egyetlen, amelynek a végén a főhős végül...

Eljött az idő, amikor már igazi meséket tudok mesélni Jakabnak. Rövid mesék, elalvás előtt, akár kettőt-hármat-négyet is kikönyörög. Fejből mesélek, összesimulunk, és természetesen bele-beleszól, hogy mi történjen, és ki legyen még benne. Néhány hónapja kezdődött el, amikor elmeséltem a napunkat, felkeltünk, ezt meg azt csináltunk - az ő nyelvén, egyszerűen, egészen odáig, hogy lefeküdtünk. Ezt a mai napig is csináljuk, főleg akkor, ha valami intenzív, eseményekkel teli napunk volt. Ezt aztán átalakítottam arra, hogy a nyuszi/cica/aktuális kedvenc állatka meg az anyukája csinálja ezt meg azt. Mindenesetre, egyelőre csak pár percesek a mesék, két-három, legfeljebb öt perc egy mese, de az a gyanúm, akármeddig el tudná hallgatni... A legkedvesebb, visszatérő szereplők: a nyuszi, a cica, a motor, a vidra (van egy horgolt vidrája), és természetesen a kedvenc ételei, amikkel sokat foglalkozik, mert korlátozva van: a cukor, a csoki, a rágó (gyúrkorászni), és az alga (tablettában). Egy id...

1. A cserkész csapatparancsnokunk megkért, hogy a nyári tábor viking keretmeséjéhez meséljek a gyerekeknek északi mítoszokat a pénteki foglalkozásokon. Eredetileg ketté lett volna szedve kicsikre és nagyokra a téma, de úgy alakult, hogy együtt is voltak, és csúszott is a kezdés, úgyhogy ma meséltem egy adagot, jövő pénteken pedig a következőt. Jobb lett volna előre, ha tudom ezt, mert még kerekebb lett volna, de így is nagy élmény volt, és az is, hogy hamar rátaláltam a mesemondó hangomra. Nagyjából fél órát bírták, azt viszont feszült figyelemmel, mind a huszonöt-harminc, nyolc és tizenöt és közötti gyerek, csak a végére fáradtak el. A titka azt hiszem, a sztori volt. Az elején persze muszáj volt dióhéjban felvázolni a skandináv pantheont és a világképet, de ezt rövidre fogtam, és hamar belecsaptunk a lecsóba. A már jól bejáratott Thor az óriások földjén volt az első történet, ami aztán, mint a végén kiderült, erősen megragadta a fiúk képzeletét - főleg az irgalmatlan méretű keszt...

Egy mesemondó est-sorozatot csinálok idén télen az aszófői Nagyi Kertje Teaházban . Ma volt az első alkalom, adventi-téli mesékkel, a téma a Várakozás a Fényre volt.  Alapvetően felnőtt mesékkel készültem. Voltak gyermekek is, de nagyjából a klasszikus mesehallgatási korhatár alatt, úgyhogy úgy döntöttem, végigviszem a tervezett műsort, és persze jól bele is jöttem – itt jegyzem meg magamnak tanulságként, hogy alaposan meg kell beszélni az igényeket előre, mert más van az én fejemben, más a szervezőében. Persze, a mese hallgatásának (a mesenézéssel szemben) nagy előnye, hogy nem állnak meg a növésben a gyerekek egy-egy erősebb mese hallatán se, mert annyit képzelnek el belőle, amennyi nekik belefér... remélem, nem riasztottam el túl sok családot. A dovrei macska   egy észak-európai népmese, vicces, karácsonyi: a trollok karácsony este cicának nézik a jegesmedvét - öreg hiba. A félelmetes fogadó (Isaac Bashevis Singer azonos című kötetéből) egy bájos jiddis mese, ...

Ma egy adventi vásáron mondtam mesét. Zárt térben voltunk, a közönség átlagéletkora pedig harminc évvel több volt, mint amit belőttem: gyerekek helyett árusok, és totyogó apróságok szülei. Így hát gyors fejszámolással elővettem az egyik legújabb kedvenc mesémet, a Szélcsengettyűt , ami az Eladott álom c. japán mesegyűjtemény utolsó darabja, tüneményes és bájos kis mese, minden korosztálynak, kezdésnek, zárásnak, bármikor, bárhogyan. A tengerparti idős mester kölcsönadja valakinek a szélcsengettyűjét, hogy megvidámítsa, azonban nem kapja vissza időben, ezért utána küldi a kis tanítványait, akiket azonban kisgömböcként benyel a jelenet: a csengettyű szavára a kertben egyre csak táncolnak, pörögnek és forognak, míg végül maga a mester is ott forog boldogan, a többiekkel együtt. Két totyogó kislányka szájtátva bámulta, hogy mit harangozok és kapálózom, akkor aztán rájöttem, hogy nem véletlenül vettem fel pörgős szoknyát, nosza, pörögtem nekik, és ez nagyon-nagyon tetszett nekik. Ami azt ...

Sok mesemondó indul a színpadról, vagy a katedráról, hiszen egyrészt a mesék didaxis nélkül tanítanak, másrészt határozottan kell hozzájuk előadói véna, de nagy számban vannak azok, akik múzeumból jönnek, vagy akár a természettudományokat szeretnék kevésbé szárazon átadni. Ami engem illet, csak a szokásos: egy kicsit ez is, egy kicsit az is. Dolgoztam tanárként – néhány hónapot –, voltam múzeumpedagógus-jellegű tárlatvezető és gyerekfoglalkoztató  – majdnem egy évet  –, voltam cserkészvezető egész sokáig, ahol mondjuk a mesemondásra különösen hasznos alkalmak nyílnak, például negyven gyerekkel a semmi közepén egy viharban ragadva... A színpadot az iskolai színjátszásnál hagytam abba, imádtam a tanáromat, de beláttam, hogy nem vagyok színpadra való. És nem is. A meséléshez viszont szerencsére nem úgy kell színésznek és pedagógusnak lenni, mint a hagyományos közegben. A lelkesedés és lelkesítés pedig valami oknál fogva istenadta talentumom. Nem mondom, hogy évek tapaszta...