Napos-holdas mesék

Jakab most múlt négy éves, és már nagyjából fél éve belelendültünk a mesékbe.  Életkorának megfelelően elsősorban a láncmeséket szereti, azoknak pedig egészen sokféle változata van.  Életkori sajátosság még, de hát ez minden gyerekre igaz, hogy egy mesét sokszor hallgat, és inkább meghallgatja minden este ugyanazt, vagy egymás után ugyanazt a mesét, mint hogy újat kérjen. És ez így van jól.  Mesemondóként sokat mesélek neki fejből, a klasszikus gyerekeknek való magyar népmeséket:  A kiskakas gyémánt félkrajcárjá t, a nyulacska harangocskájá t, és ide tartozik még, amikor kér valamiről mesét, én meg kitalálok valamit. Erről majd még fogok bővebben is írni, most csak annyit, hogy a hallgatóság mindig nagyon kreatívvá tesz, és már egy eredetmítoszt is írtam az ilyen kitalációk nyomán.  Van egy remek gyűjtemény, Bajzáth Mária készített egy sorozatot (mert sajnos az Icinke Picinke nincs meg), aminek az első kötete 0-4 éveseknek (és főleg három-négy év...

A fiam négy éves. A kedvenc meséje, majdhogynem az egyetlen, amit néz, a Magyar Népmesékből A kolbász, a béka és az egér című kis mese. Sokat gondolkodtam, hogy miért akarja újra meg újra megnézni, mert kicsit furcsának találtam. Nem mintha feladatom lenne kitalálni, és nem is fogok, de a magam számára most, hogy én is sokszor láttam, s egy kicsit tudatosan is eltöprengtem rajta, előderengett néhány dolog. Elöljáróban: nem véletlen, hogy egy mese a szájhagyomány útján ki tudja, milyen messzeségből elérkezett hozzánk. Másodszor: ha egy gyermek újra meg újra meg akarja nézni vagy hallgatni ugyanazt a mesét, akkor annak mondanivalója van a számára. A történet egyszerű: a kolbász, a béka és az egér barátságba kezdtek, és minden hónapban más főzött. A kolbász finomakat főzött, a többiek azonban ehetetlen rosszat. A béka aztán kifigyeli, hogy a kolbász hogy főz: (s a fiam mindannyiszor hangosan kacag ennél a résznél) BELEDOBJA MAGÁT A LEVESBE. Ahogy aztán a béka utánozni próbálja...

Egy bűbájos könyvről van szó: néhány moldvai csángó mese, gyönyörű illusztrációkkal (Kürti Andrea munkája). A Gutenberg Kiadó adta ki 2018-ban, és Faragó József  (Baka András tréfás beszédei, Kriterion, 2008), valamint Kallós Zoltán (Világszárnya, Stúdium, 2003) csángóföldi népmesegyűjteményeiből válogatta őket a szerkesztő, Burus János Botond. Van a végén szómagyarázat - kell is!  Ennyit az adatokról.  Maguk a mesék többnyire ismert mesetípusok, de találtam egészen meglepőt is.  A vak király három fia útnak indul, hogy visszahozza az édesapjuk szeme világát. A harmadik fiú az apja lovának segítségével sorozatos feladatokba csöppen: a másik király a madarat akarja, amelynek a tollát fölszedte, majd a a madár, mely királylánnyá változott, kancákat rendel a Fehér-tengerből. A fiúnak persze magának is helyén kell legyen az esze és a szíve, például az kanca megpróbálja ledobni, de mikor nem sikerül, megjuhászodik. Aztán a tejében a fiú megfürödve gyönyörűvé vál...

Egy remek kezdeményezésben volt lehetőségem részt venni: a Hakawati projekt több nemzetközi intézmény gyűjtött meséket szíriai menekültektől 2014-ben, akik Európában telepedtek le. Több legyet is ütöttek egy csapásra: egy európaiak számára kevéssé ismert kultúrából gyűjtöttek történeteket, hogy mi is megismerhessük őket, de egyúttal maguknak a menekülteknek és az ő leszármazottaiknak is hasznára válhat, hogy ezek a történetek nem vesznek el, hiszen a háborúban az emberéletekkel együtt szellemi kulturális kincsek is elvesznek.  Szilvi, a Kétfülű blog szerzője  volt az összefogója a magyar kiadványnak, és mondhatom, nagy munkát végzett, ugyanis nemcsak az angolról magyarra való fordítást kellett koordinálni, hanem a kétféle arabbal való egyeztetést is.  Meg hogy az ismeretlen kifejezéseket megmagyarázzuk.  Meg hogy a versek az arab költészethez közelebbi formában legyenek. Meg hogy egységes, és a magyar olvasók számára élvezhető és érthető legyen. (Részben itt...

Ti tudtátok, hogy van egy nemzetközi szervezet, amelyik a szónoklással foglalkozik? Mert én is csak nemrég hallottam a Toastmasters ről. Itt, Veszprémben is van egy klubuk, és december 4-én egy mese-tematikájú klubesten volt szerencsém fellépni. Ez egy rendhagyó est volt, nem egészen olyan volt, mint máskor (én ebből persze semmit nem vettem észre). Az meglepett az elején, hogy bárki, aki felszólalt, kilépett a színpadra, ahol tapssal és kézfogással fogadták – végül is, kiállni mások elé beszélni akármilyen formában is bátorságot igényel. Az est levezetője, Szilárd egy keretmesébe foglalta az elhangzó produkciókat, majd sorra kihívta a mesélőket, hogy a mesebeli országban (nem Szóképia, de valami hasonló nevű helyeken járva) elmondják a történeteiket. Elsőnek ő maga mesélte el igen látványosan, hogy hogyan hozta le Anansi, a pók a meséket a földre. Majd következett egy mulatságos Rátóti csikótojás; rájöttem, hogy ez igazi férfi-mese, és ha jól adják elő, akkor tényleg vicces tud lenn...

Van itt Veszprémben egy szakrális női kör. Vannak nekik sámándobjaik. Egyszer már kipróbáltam , hogy milyen dobbal mesélni, és arra jutottam, hogy bizonyos mesékhez igen-igen hatásos. Mert a dob gyakorlatilag minden sejtünket megrezgeti. Nos, Judittal, a dobkör vezetőjével úgy határoztunk, hogy kipróbáljuk, milyenek a dobok és a mesék együtt. Ugyanazt a három történetet hoztam – ha a női mesékhez közelítünk, ezek hamar előkerülhetnek: A Csontváz asszony inuit történetét, Világszép Vasziliszát, az orosz varázsmesét, és Szávitrit, aki személyes kedvencem a Mahábháratából. Vasziliszát nem dobbal kísértem, de a másik kettőt igen. És volt a dob evezőcsapás, szívdobbanás, recsegés-ropogás, léptek, és éppenséggel varázs-dobolás is. Ezúttal a zimankós november elől egy szobában voltunk, gyertyák égtek, a tábortüzet jelképezve, s a dobolás és a mesék egymást keretezték. Kilencen voltunk, hét nő és két férfi. Másfél órán keresztül csak dob volt, ének, és mese. A dobolás és a hozzá tartozó éne...

Helybe jött egy ismerős cserkészvezető a roverjaival. Nosztalgikus hangulatba kerültem, ugyanis a saját régi iskolám óriási, ezer férőhelyes tornatermében voltunk, mintegy huszan. Ebéd után, kissé elpilledve. A téma alapvetően a felnőtté válás és a közösség volt, ehhez képest persze elég sok mese előkerült, mert elhangzott az az óvatlan mondat a szervező lányka részéről, hogy lehet provokatív is a téma. Ennek megfelelően a legénnyé vált lány meséjének egyik számomra kedves verziójával kezdtem, Egy apának kilencedik lánya, drávamenti népmese Hideg András mesemondótól. Nagyon jó a stílusa, és nagyon mókás tud lenni, később pedig alkalmunk nyílt kicsit beszélgetni a nemi identitásokról is, vagy legalábbis óvatosan érintettük a témát. Azon meglepődtek, mikor közöltem, hogy nem én találtam ki, hanem ez egy létező mesetípus - és jelenség.  Utána következett Gawain lovag és Lady Ragnell története. Itt már tudtak egy kicsit hozzászólni, mert felébredtek a kajakómából: mire is vágyik e...