Napos-holdas mesék

  Esti mese-improvizáció- sorozat: Nyulacska a holdban Újabban eleresztem magam az esti mesék kapcsán. Tudom, hogy nem mindenki gondolja magáról, hogy képes arra, amit a következőkben leírok, de nekem meggyőződésem, hogy bárki képes erre. A következőről van szó: Elkezdtem az egyik este egy mesét a nyulacskáról, aki a holdba vágyik. Ez még egy régi kedves mesém szüzséjére épült, ahol a róka és a borz vágyik a holdba, végül a borz kitalálja, hogy ő inkább maradna a földön.  Ebben a mesében azonban a nyulacska a sas segítségével eljut a holdra, és nagyon tetszik neki ott. Leírtam a hatévesnek részletesen a holdat, ami az én fejemben van: nagyon hasonlít a földre, mert itt is van egy csomó állat és növény, de minden ezüstös-kedves esti fényben fürdik.  Ezután minden este hozzátettem valamit: egyik este a föld (hold)alatti óriás gilisztákkal kötött barátságot a nyulacska, másik este a holderdőben leste meg a táncoló sünöket, vagy az óriás kőrisfán lévő mókussal kötött barátságot (elnézést,

  Találtam egy mesét, ami nagyon megérintett, és azóta is dolgozik bennem.  Itt olvashatjátok egy változatát, kattintsatok ide.        Így hát belemélyedtem egy kicsit, és ahogy dolgozom ki magamban, egyre több rétege tárul fel.      Először is, a lány, aki a falu legszebb lánya, nagyon magányos, és piszkosul szeretne már udvarlót, piros pántlikát köt a hajába (metaforikus értelemben nyilván a szerelemre, szexualitásra (és elkötelezettségre?) érett lányt jelenti), majd meggondolatlanul kiejti a száján: Jönne bár az ördög, ő is jó lenne. Nos, az ördög megjelenik. Ekkora hatalma van a szavaknak. A legény, aki belép a fonó ajtaján, jóképű, lehengerlő, egész este csak vele beszélget, nyilvánvalóan szikrázik köztük a levegő. A mese nem említi, mennyi ideig tart ez az állapot, illetve ez a változat konkrétan aznap estét ír, de nyilvánvaló, hogy nem tarthat nagyon sokáig, legfeljebb hetekig vagy néhány hónapig az udvarlás, amikor hirtelen - kilóg a lóláb.      És a lány ráébred arra, hogy nag

 Egy remek nemzetközi mesemondó kezdeményezés készült nemrég: Storyflix . Vagyis egy csatorna, ahol élőszavas meséket mesélnek mesélők.  Több körben van a mesék "kibocsátása": az első körben (Old roots - New roots) hét mesét mesélnek hét nyelven - vagyis össze lehet szorozni, hogy mennyi mese van csak így az elejére.  A második körben (New Beginnings) már én is szerepelek: A halhatatlanságra vágyó királyfi meséjét mesélem el, kattintsatok csak ide bátran.  Ebben a körben csak én mesélek magyar nyelven - hiszen minden egyes körnek más a tematikája, felépítése.  Annak idején a Steampunk MythOffon Gilgames történetének egy részletét meséltem el, ha középiskolában nem is, később annál jobban megragadott a történet: az ember örök vágya a halhatatlanságra. Ez a vágy olyan mélyen gyökerezik bennünk, mint maga az élet, és a világ sok csodálatos dolgot köszönhet neki. Például ezeket a történeteket.  És bár a magyar verzió az egyetlen, amelynek a végén a főhős végül mégiscsak legyőzi

Vagyis tengeri mesék, avagy ha vízre vágyunk, de nincs a közelünkben  Három történet jutott eszembe a tengerről, melyeket nagyon szeretek. Az első egy hawaii történet: Punia és a cápák királya (A bőbeszédű teknősbéka c. gyűjteményben található). A főhős, Punia egy kisfiú, akinek az apját megölték a cápák, így anyjával együtt kénytelenek édesburgonyán tengődni, és nem jutnak homárhoz, mert a cápák mindenkit felfalnak. Punia azonban – hogy, hogy nem – homárt akar szerezni, de ahelyett, hogy egyenesen lemerülne, csellel eltereli a cápák figyelmét, majd rákeni az egyik cápára, akit aztán a többiek felfalnak. Mikor legközelebb megy, ugyanezt teszi, míg a végén csak Kai-ale-ale, a cápák királya marad, de azt is átveri, majd miután kipeckeli a cápakirály száját, tüzet rak a belsejében, bevállalja és túléli annak száguldozását, és a falubeliek segítségével végleg megszabadulnak a zsarnokoskodó cápáktól. Itt a cápák tulajdonképpen a sárkány és a buta ördög keverékei, akiket némi trükkel és n

Jakabnak nagyon tetszett ez a Magyar Népmese-feldolgozás. Én eredetileg nem különösebben szerettem ezt a népmesét, de most így vele nézve új értelmet nyert. Egy fiatal fiú, aki a szomorú, öreg apja barátjának megy el segíteni? Hol van ilyen? Ekkor jutott eszembe az intraperszonális olvasat, vagyis hogy nézhetjük úgy is a történetet, hogy egyetlen emberen belül játszódik le valami, és minden egyes szereplő „én” vagyok. Adott egy idős, szomorú király (vagy az egyik szeme sír, a másik nevet, próbára teszi a fiait, hogy ki meri megkérdezni miért, variánstól függ). Vagyis valaki a jelenben életerejét vesztette. Valami nem stimmel. Kire van szükség? Egy fiatalemberre (a királyfira), fiatal energiára, ÉS azokra a dolgokra, amelyek az öreg királyéi voltak fiatalkorában: kard (már rozsdás, ellenben magától működik), illetve egy girhes csikó, akit parázzsal kell etetni (és ennek érdekében áldozatokat is kell hozni, egy öl fa ma is tenger pénzbe kerül. Hát még elégetni! Meg odavinni a csi

      Sokat tűnődtem azon, hogy mi a bajom a modern mesékkel, különösen a rajzfilmsorozatokkal, mint például Tűzoltó Sam , akiért Jakab nagyon odavolt, és egy egész évig tűzoltó-lázban égett. Vagy Bogyó és Babóca , ami ugyan bájos, egyszerű, rövid, tanulságos történetek, a gyerek hétköznapi világáról szóltak – mégis.     Egyrészt ugye egyértelmű, hogy a képernyőn való lógás függést okoz. A három-négy éves gyereknek meg sok mindenre van szüksége, de hosszú perceket-órákat tölteni képernyő előtt, és attól függésbe kerülni, na arra pont nem. A szülőknek sincs szükségük egy elvonási tünetektől ordító gyerekre. Amikor szép lassan életbe lépett a szabály, hogy nincs bármikor füttyre Tűzoltó Sam, akkor a hisztik is limitálódtak.       De ez még mindig csak a felszín. Mik a saját érzéseim és tapasztalataim?        A modern meséből sorozat kell (vagy legalábbis sorozatot csinálnak), mert nem elég egy, nem elég ugyanaz, mindig új kell – ez a felnőtt világ gondolkodása és tükörképe: